"A földi élet - tekintve annak változékonyságát és rövidségét nem egyéb, mint az érzékeink káprázata."


Szolgáltatások
Halál, gyász
Naplogosz
Hold





avagy
Uram, adj vigaszt az ittmaradónak!

 
 
Copyright:  Kovács Éva Mária          
7.

Figyelmünket irányítsuk még egyszer az előzőekben kifejtett témára, és az eddigiek alapján summázzuk a halál lényegét, és értelmét.
Senki és semmi nem hal meg a halál pillanatában. Csak a test hal meg, és nem az ember Én-je, a valódi egyéniség ugyanis a testi fátyol mögött van. A halál kezdet, és nem befejezés. A fizikai test végleges elhagyása a legtöbb ember számára kiszabadulás egy szabadabb, boldogabb életbe. A születés nem kezdete, a halál pedig nem vége az emberi létezésnek. Csak a test születik meg a fizikai születéssel, és csak a test szűnik meg a fizikai halállal. Mind a születés, mind a halál visszatérő események a földi életek hosszú sorozatában, és csak ezek segítségével válik lehetővé a feljutás igazi, halhatatlan Én-ünk teljes szellemi megismeréséig, más szavakkal az Adeptusságig (Isten Emberig). Az emberek azért félnek a haláltól, mert a birtokuk elvesztésétől félnek. Amikor az emberek rettegnek ettől a birtok elvesztésétől, akkor csak saját emlékeikhez ragaszkodnak. Azonban mindaz, amihez ragaszkodik így a személy, valójában már halott, mert a múlt része.
Ebben a változó világban leginkább úgy éljük meg, hogy csak nyereségek és veszteségek léteznek az életünkben. A személyiség a nyereséget jónak, a veszteséget pedig rossznak ítéli, azonban a természet nem ismer ilyen megkülönböztetést. Amíg van születés, keletkezés, addig pusztulásnak, halálnak is lennie kell.
A születés és az elmúlás körforgása csak akkor lesz félelem és küzdelem tárgyává, amikor személyessé válik. A személyiség egy életen át minden erejével a veszteség megakadályozásáért harcol, és a halált végső vereségnek tekinti. A haláltól való félelem a legtöbb ember számára nyomasztó, nem mer vele szembenézni, ezért a tudatalattiba szorítja, és a mindennapi élet során tagadja azt. Leginkább átszellemíti a tagadást, a halált pedig metafizikai titokként fogalmazza meg, azután megnyugtató érzelmi távolságból mérlegeli.
A fizikai testünk elhagyásával megszűnik az érzékelés, magunk mögött hagyjuk az anyagi világot, és az érzékelés új módjára térünk át. Tulajdonképpen a halállal kapcsolatos minden félelem a saját tudatlanság kivetítése, vagyis félelem az ismeretlentől. A halál az inkarnáció végső eseménye, a hozzávezető úton azonban sok apróbb veszteség éri az embert. Ha belegondolunk, könnyen felfedezhetjük a nyereségek és veszteségek egész életünkben végighúzódó ritmusát. Amikor ezeket a felfedezéseket megtesszük, a veszteségek fájdalmasnak tűnnek, mert a személyiség minden veszteség esetén ragaszkodással válaszol. Például, a gyerekkort elhagyva, serdülővé válni bizonyos szempontból veszteség, más szempontból nyereség. A házasságkötés alkalmával az ember elveszíti a független életét, ugyanakkor társat nyer. A veszteség és nyereség ugyanannak a dolognak a két arca, mondhatni "az éremnek két oldala van". Az életben az egyetlen tiszta nyereség a tudatosság elérése, és erre irányul minden értelmes keresés.
A teremtésben minden energiából áll. Az ember mindhalálig küzd - tartja a mondás - és ez annyit jelent, hogy addig véd valamit, amíg végül a feloldódás lesz az egyetlen választható út. Az ilyen viaskodások azonban nem szükségesek, sőt értelmetlenek. Hiszen nincs mit küzdeni azon, hogy egy rózsabokor virágba boruljon. Azért sem kell erőfeszítést tenni, hogy az embrió csecsemővé fejlődjön. Ezek a saját ritmusukat követve történnek meg. Abban is egyet érthetünk, hogy nem a személyiségünk küzdelme (akarata) miatt születtünk erre a világra. A személyiség el is tudja fogadni (és el is fogadja) ezeket tényként, viszont ahol görcsösen ragaszkodik az ember valamihez, vagy valakihez - pénz, ház, kapcsolat - ott már nem ilyen elfogadó. A személyiség küzdelme az élettel való ellenkezés egyik formája, mert mesterséges életet erőltet.
Amikor képesek vagyunk a lehetőség magvait észrevenni a szerencsétlenség romjai között, akkor kezd növekedni bennünk a bizalom. Vegyük észre a szerencsétlenségben és a veszteségben a megszületni akaró új dolgok magvacskáit. Amikor a romokba nézünk, nézzünk alaposan!
Tegyük a szégyen és a panasz helyére a nyugodt és biztos tudást, miszerint a természet őrizete alatt állunk, és minden veszteségünk csak időleges és nem valóságos. Ideje volt eltávoznia, megsemmisülnie annak, amit elveszítettünk, de nem azért, mert az Isten gonosz és közömbös, hanem mert a valóság felé tett minden lépésünk nagyon fontos.
Ebben a megvilágításban észrevehetjük, hogy a veszteség és a nyereség csupán álcák. Mögöttük ott a mindenen átragyogó örök fény, és egységet hoz majd minden létre a zűrzavarból.







1 2 3 4 5 6 7