Imádságok

Amikor az elkülönült akarat elfordul saját céljaitól, és az isteni cél szolgálatába állítja magát, akkor az Istenség ereje fog beleáramlani az emberbe. A természetben mindenütt isteni erõk mûködnek, és az ember minden cselekedetét ezen keresztül hajtja végre. Tehát a legokosabb, ha ezekbe az Isteni erõkbe bekapcsolódva és ennek megfelelõen éljük az életünket, amiben sokat segíthetnek imáink.

A lelki problémák feloldásáért elhangzó ima legmagasabb formája szinte észrevétlenül beleolvad azokba az imákba, amelyekben teljesen hiányzik a kérés, és csak az Isteni Tökéletesség imádásából, vagy szemléletébõl állnak, és amelynek a lényege az Istennel való együttmûködés. Itt az ima teljesen elveszti kérõ jellegét, és meditációban, vagy Isten iránti mély hódolatban fejezõdik ki. Az ilyen imádság felszabadítja a szellemet, és így az Isten és az ember közötti egyesülés eszközévé válik. A gondolatokra nézve az a törvény érvényes, hogy az ember azzá válik, amire gondol. Ha tehát az isteni tökéletességen meditál, fokozatosan megteremti önmagában azt, amire elméje irányul. A magasabb rendût tükrözõ elme nem köti meg többé a szellemet, az egyesülésben feloldódik az ima, és így a különváltság megszûnik.

Semmiféle magasztos dolgokra vonatkozó cselekedet nem lehet sikeres az ima közbenjárása nélkül. Az ima gyakorlása táplálja az intellektus erejét, és befogadóbbá teszi a lelket és a személyiséget is, az Istentõl jövõ közlések számára. Ez a mennyei kulcs, amely megnyitja az Isten és a Hierarchia szentélyét.

Az ima fokozatosan és csendben felfelé vonja lelkünk útjait, megszabadít mindentõl, ami az isteni természettel ellenkezik, és az isteni tökéletességeivel ruház fel bennünket. Mindent felold és megtisztít a lélekben, ami ellentmondás és kényszer, valamint kifejezi a jó reménységet és hitet, az isteni világosság befogadására. Az összefüggések tanulmányozásából, és a belsõ élet gyakorlatából, elkerülhetetlenül bekövetkezik az eredmény. Az ember látóköre tágul, amint az emberi életnek szélesebb távlatai bontakoznak ki elõtte, és felismeri, hogy tudásával együtt képességei is növekedtek. Megérti és irányítja a körülötte lévõ erõket. Felismerni igyekszik az isteni célokat, hogy azokkal összhangban cselekedjék. Ezen a fokon az ember imája már meditáció és hódolat. Nincs mit kérnie, sem ebben, sem a másik világban. Az állandó derültségben él, Isten szolgálatára törekedve. Ez a "Fiúság" állapota. Az az állapot ez, amikor a Fiú akarata eggyé válik az Atya akaratával.

Az imát nevezhetjük fénynek, jeleknek, amelyeket a Világosság Urai észrevesznek, amikor keresik azokat, akik a velük való együttmûködésre méltóak. Számukra az imádság sajátos segélykérõ jel. Amikor olyan hívásokat, imákat és parancsolatokat mondunk, amelyek az emberiség, a Földbolygó közös javát célozzák, akkor a fény, és a világosság csatornáivá válunk és megtisztulunk azzal együtt, akit segítünk.

Idézzék meg a Világosság Urait, a Felemelkedett Mestereket, a közvetítõ angyali légióit, minden szentet - a Jóság Erõit konkrét és tiszta kérésekkel azok érdekében, akiket szeretnek, és a mi drága Földbolygónk érdekében is, amelynek nagy szüksége van erre.

"A HÍVÁS KIKÉNYSZERÍTI A VÁLASZT" - ez a Törvény.

A mindennapos rendszeres hívásra, amely erõs hittel telve és tiszta szívbõl jön, megkapják a választ és segítséget. Az imádság a szellemi fejlõdésnek egyik legfontosabb feltétele.

Az imákat az alábbiak szerint javaslom olvasni: