"Az Ember se nem Test, se nem Lélek, Ő a Szellem és Isten Élő Jelenléte!"

Copyright:  Kovács Éva Mária          





















Szolgáltatások



ISTEN



Nem vállalkoztam egyszerű dologra, amikor úgy döntöttem, hogy megmagyarázok egy olyan valakit vagy valamit, amit az ember csak a szívével láthat és a tudatával érezhet. Azért is ütközik nehézségekbe a mai ember számára egy szabad szemmel nem látott "lénynek" az elfogadása, mert csak azt hisszük el, amit látunk (sokszor még azt sem). Ezen a "hiszem, ha látom" elven alapszik az ateista tudat, ami tulajdonképpen nem más, mint a hitetlen ember gondolkodása és világszemlélete, ugyanakkor annak a korszaknak amiben él az elfogadott véleménye.
Sajnos jelenleg a társadalmunk elfogadott nézete nem a határozott és megalapozott tudáson alapszik, hanem egyszerűen nem több, mint szóbeszéd. Ahhoz, hogy megértsük a szemünk elől elrejtettnek vélt világot - jelen esetben Isten természetét és megnyilvánulásának lényegét - az elméből ki kell söpörni az előítéleteket. Tudom, hogy nem könnyű ez a mai embernek, hiszen az elmúlt évtizedekben társadalmunk vezetői igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ember istentagadóvá váljon.
Gyerekkoromban szeretett anyai nagymamámtól hallottam néha Isten nevét, de ő is halkan mondta ki, és csak az egyház tanításai alapján "ismerte". Emlékszem, hogy mire én általános iskolás korú gyerek lettem, a hittan magja is ki lett irtva az állami iskolákból, azt pedig a mai napig nem tudtam elfelejteni, hogy egy alkalommal az egyik tanárom - aki mellesleg az úttörőcsapat vezetője volt - micsoda eszmefuttatást tartott az egyik óráján az osztálynak Isten nem létezéséről. Csak azt nem bírtam 9 évesen megérteni, hogy miért kell annyit beszélni arról, ami, vagy aki nem létezik.
Ebben az inkarnációmban pontosan 33 évre volt szükségem ahhoz, hogy istentagadó tudattal éljek és az ateista szemléletű életet szinte a gyökeréig megtapasztaljam.
Miután a személyiségem kellő bizonyosságot kapott arról (hiszen én is csak akkor hittem, ha láttam), hogy az Isten létezik - mindent tudni akartam róla. Szó szerint meg akartam ismerni, és megszámlálhatatlan kérdést tettem fel vele kapcsolatban.
Istennel való ismerkedésem kezdetén számomra teljesen úgy tűnt, hogy még a magát hívőnek nevező ember is kínosnak találja a Teremtővel kapcsolatos kérdéseimet. Mintha tabu témának számítana az a teremtő Isten, akiben állítólag a világon oly sok ember hisz, és akit, ha minden igaz, oly' sok ember szeret.
Felmerült bennem a kérdés, hogy miért van az, hogy akinek a hitében ott van Isten, félve vagy egyáltalán nem is beszél róla? Kinek és miért áll érdekében, hogy az ember a lehető legkevesebbet tudjon a Teremtőről, és a lehető "legtávolabb" is kerüljön tőle?
Elsőként az egyháznál tudakozódtam, és amikor a teremtés folyamata szóba került a lelkész dühösen azt vágta a fejemhez, hogy nekem nincsen jogom ahhoz, hogy Istent számon kérjem, hogy mit és miért csinál.
Mindezek után az ezoterikus körökben érdeklődtem, ahol úgy láttam már kezdenek sejteni valamit Istenről, de azon kívül, hogy "Isten teremtő és mindenható" és, hogy "azért teremtette az embert a földre, hogy tapasztalatokat szerezzen" semmi más információt nem kaptam.
Ez nekem kevés volt ahhoz a mindenhez, amit tudni akartam. Egyre inkább érdekelt az, hogy ha Isten teremtő és mindenható, akkor nyilván mindent tud és mindent lát, mégis miért van szüksége az emberi tapasztalatszerzésre, hiszen Ő jóval több a mindenhatóságával, mint az egyszerű tudatlan ember, aki nem ér fel hozzá sem tudatban, sem pedig cselekvésben. Napról-napra erősödött tudásszomjúságom és az elmémet egyre gyakrabban az Istenhez kapcsolódó nyitott kérdések foglalkoztatták:

Kicsoda Isten?
Miért és hogyan teremtette a világot, és bele az embert?
Miért van szüksége az ember által megszerzett tapasztalatokra, ha Teremtő és Mindenható?
Miért tűri el a háborút, betegséget, szegénységet, katasztrófákat, ha annyira szereti az embereket, mint ahogyan azt állítják róla a vallási tanítók.
Miért nem semmisíti meg a Sátánt, aki oly sok "baj" és viszály okozója?
Ha Isten valóban olyan igazságos, mint ahogy azt mondják róla, akkor miért van az, hogy az egyik ember dúsgazdag, a másik pedig éhezik? Miért engedi a Teremtő, hogy az önző, gyarló és gonoszkodó ember dúskáljon a bőségben, a becsületes jóakaratú és segítőkész ember pedig nélkülözzön, vagy akár éhezzen?
Miért születnek beteg gyerekek?  Mi bűne van egy ártatlan újszülöttnek, aki betegen jön a világra? Mit vétett az a gyermek, aki daganatos vagy más súlyos gyógyíthatatlan betegségben szenved, és az alatt a néhány év alatt, amit itt tölt a fizikai világban csak a szenvedést, és a fájdalmat tapasztalja meg? Istenem! Hát hol van itt a Te igazságod és a szereteted?

Ugye minden ember számára ismerősek ezek a gondolatok? Ilyen, és az ehhez hasonló kérdéseket csak ateista szemléletű, alvó tudatú ember tesz fel, amikor Isten szóba kerül.
A sok "istenmagyarázat" után summáztam az addig hallottakat, és az alábbi "istenképet" állítottam össze: létezik egy felsőbb rendű lény, aki hatalmas erővel és bölcsességgel rendelkezik. Ő az, aki megteremtette az embert ide a földre, majd a vállára rakott mindenféle terhet (betegséget, szegénységet, magányt, munkanélküliséget, háborút, stb.), és minden bizonnyal nagyon jól "szórakozik" a teremtményei szenvedésén, hiszen az ember alig oldja meg az egyik problémáját, már rögtön kap helyette kettőt. 
Mindezek után döbbenten tettem fel a következő kérdést: Szadista és büntető Istenünk lenne?

 
 
1  2