"Az Ember se nem Test, se nem Lélek, Ő a Szellem és Isten Élő Jelenléte!"

Copyright:  Kovács Éva Mária          
Teremtő Isten
Személyiség
Szolgáltatások

Személyiség



Az előbbiekben szó volt Isten életének arról a töredékéről, amelyet isteni szikrának, vagy monádnak nevezünk, és ami tulajdonképpen az emberben lévő Szellem. Majd igyekeztem annak az emberi léleknek, individuumnak a jelentőségét feltárni, amely mindannyiunkban ott van, és igyekszik hatást gyakorolni ránk.
Láthatjuk, hogy a monád az Isteni Én, a lélek pedig ennek az Én-nek egy kicsiny része, ami az emberben lévő Isten jelenléte.
Tudjuk azt is, hogy az ember a Szellem - Lélek - Test egysége!
Ahhoz, hogy a Teremtő megnyilvánuljon a fizikai síkon az emberben, szükséges egy nagyon sűrű állagú anyag, ami a személy testét képezi (formát ad neki). A test magában még nem elegendő eszköz a földi megnyilvánuláshoz, ezért Isten az anyagot ellátja élettel (életet lehel bele), vagyis meglelkesíti azt. Itt akár be is fejeződhetne a teremtő munka, hiszen megvan a szellem, a lélek és az emberi test (anyag) is, ami feltétele az ember megszületésének.  
Ez azonban mégsem ilyen egyszerű, mert a lélek a tapasztalatokat csakis itt a fizikai világban érzelmek, érzékelések és cselekvések által képes megszerezni.  A léleknek (ugyan úgy, mint a monádnak) szüksége van valamire, ami összeköti őt a fizikai síkkal, és ami által közvetlenebbül megnyilvánulhat az emberi testben. Ez a személyiség, amit gyakran helytelenül Egónak neveznek.
Az Ego az Isteni Én egy része, azaz a Lélek. Amire a hétköznapi ember gondol az Egóval kapcsolatosan az az egoizmus, ami az önző, gyarló ember tulajdonságaira utal.
Az alábbiakban nézzük meg, hogy mi a személyiség, amit oly sok ezoterikus elveket tanító ember "ki akar irtani" és "meg akar ölni" saját magában és sajnos a környezetében megforduló emberekben is.  Valóban el kell pusztítani a személyiségünket ahhoz, hogy a lelkiség irányítsa az embert?
Nem lenne hasznosabb és célravezetőbb, ha a személyiséget felemelnénk a lelkiségünk irányába, hogy személyiségtudatunkat a lélektudat irányítsa?
Amikor a személyiség megsemmisítéséről beszél valaki, az csak azért van, mert nincsen pontosan tisztában ennek a tudatállapotnak a jelentőségével. Valójában nem a személyiséget és főleg nem az Egót akarja elpusztítani, hanem csak az emberben lévő önzőséget. 
Az individualizáció elérése az állati fejlődés szándéka, és határozott célt szolgál. Ez a cél az, hogy erős egyéni központ alakuljon ki, amelyen keresztül végül a Logosz ereje szétáradhat. Amikor ez az egyéni központ először alakul meg, az Ego olyan, mint a csecsemő, gyenge és bizonytalan. Ahhoz, hogy erőssé és határozottá váljék, először az önzésnek kell őt körülvennie, amit nevezhetünk a primitív ember erőteljes önzésének. Az önzőséget tehát úgy kell tekinteni, mint valamilyen fajta állványzatot, ami feltétlenül szükséges az épület felemeléséhez. A legkellemetlenebb tulajdonságoknak is megvan a kellő időben a maga helye a fejlődési rendszerben.
Tudjuk, hogy a lélek a tapasztalatok megszerzése érdekében inkarnálódik újra és újra a fizikai világba. Ezeket a tapasztalatokat azonban csakis a személyiség által képes megszerezni.
Az ember testét a hét sík anyaga itatja át (Ádi - Anupádaka - Atma - Buddhi - Manasz (mentális) - Asztrális - Fizikai). A lélek (a kauzális testben lévő Ego) a felső manasz (felső mentális=kauzális) síkon tudatos, tehát szükséges egy úgynevezett összekötő szerepet betöltő tudat és tudathordozó, ami által a megnyilvánulása és a tapasztalások lehetősége lehetővé válik.
A tapasztalatok megélését a személyiség teszi lehetővé a lélek számára, ennélfogva nem az elpusztítására kell törekednünk, hanem az átalakítására!
A személyiség szó (angolul "personality), a latin persona szóból származik, ami az ókori színészek által is használt maszk, álarc neve, amelyen a szerep közben átjött a hang. A személyiség tulajdonképpen az anyagból lévő álarc, amely a valódi embert (monád), és annak tükörképét (lélek) rejti el a szemünk elől.
A személyiség ugyanaz, mint a három alsóbb anyagi tudathordozó eszközön át (fizikai, asztrális, alsó mentális) működő EGO (lélek), vagyis a magasabb ÉN (Isteni Én - Monád) egy része. A személyiség a múlandó eszközökből, valamint az eszközökkel kapcsolatos tevékenységekből áll, amelyek segítségével a lélek a fizikai, asztrális és mentális világokban tevékenységet fejt ki, majd ezeket az emlékezet kötelékei - amelyek a három alsó test által felfogott benyomásokon alapulnak - összekapcsolják.  A lélek azonosítja magát eszközeivel és kialakul a személyes én.
A fejlődés alsóbb szintjein az éntudat a fizikai és az asztrális eszközökben van, mivel a tevékenység legnagyobb része is ezekben a testekben zajlik. Később ez áttevődik az alsó mentális testekbe, és ezután majd ez kerül túlsúlyba. A személyiség a múlandó érzéseivel, vágyaival, szenvedélyeivel, gondolataival egy félig-meddig önálló lényt alkot, noha energiáját állandóan a lélektől kapja. Mivel a személyiség képességei, amelyek az alsóbb világokhoz tartoznak gyakran szöges ellentétben állnak a lélek állandó érdekeivel, ezért a kettő között konfliktus jelentkezik, amely néha a múlandó élvezet győzelmével végződik, néha pedig a tartós érdek győz (megjegyzem, hogy ezekből a konfliktusokból - diszharmóniából - adódnak a fizikai testben jelentkező betegségek).
A személyiség az élet folyamán meglehetősen határozott egységgé fejlődik ki, amelynek önálló fizikai, asztrális és mentális formája van, így határozott felfogással és szokásokkal rendelkezik. Nincs is ebben semmi kifogásolandó, ha a személyiség fejlődése a jó irányban történik. Az jelenti a problémát, ha az emberben lakó élet elhiszi, hogy ő ez a személyiség és elkezdi annak érdekeit szolgálni, ahelyett, hogy kizárólag eszközként használná azt saját szellemi céljai érdekében. Az ilyen tévedés következményeként vannak aztán az olyan emberek, akik mértéktelen gazdagságra, hatalomra, hírnévre, stb. törekszenek. Az "ön-személyiség" (önző) a legnagyobb akadálya annak, hogy a lélek a személyiséget saját spirituális fejlődésének céljaira használhassa.

1  2  3