Felemelkedett Mesterek

A tanítvány meg tudja különböztetni a látszatot a valóságtól. Ez már derengett a tanítvány elméjében, hiszen voltaképpen ez vonzotta erre az ösvényre.

A külsõ dolgok iránti közömbösség. Ez azt jelenti, hogy természetszerûleg nyomon követi a megkülönböztetõ képesség kifejlõdését, amint értéktelenségüket felismeri. Vagyis megtanulja, hogy a minden életkedvét elrabló fásultság abból az állandó csalódásból származott, amelyet a látszatdolgokban való kielégülés utáni vágy okozott (pl. pénz általi gazdagság, hatalom, szex stb.), holott csupán a valóság elégítheti ki az emberi lelket. A megkülönböztetõ képesség fejlõdését nagymértékben elõsegíti a tanítvány körülményeinek gyors változása, aminek az a célja, hogy hatalmas erõvel nehezedjék reá a világi dolgok változékonysága.

Tudnia kell uralkodni gondolatain. Rendszerint nem mi irányítjuk gondolatainkat, hanem a gondolataink uralnak bennünket. A gondolat az úr, és a gondolkodó a szolgája. Az, aki gondolatain uralkodni tud, egyszerûen kizárja a bántó gondolatot, melynek senki sem veszi hasznát.

Az ifjú Csélának belsõ önuralom mellett a külsõ önuralomra is szüksége van, ami annyit jelent, hogy szavaira és cselekedeteire éppoly szigorúan kell ügyelnie, mint gondolataira.

Urald nyelvedet! Elsõrendû fontosságú arra nézve, aki az úton akar haladni, hogy soha barátságtalan, vagy hirtelen szót türelmetlenül ki ne ejtsen. Nyelvünk nem arra való, hogy másokat megsebezzünk vele! Annak, amivel sebezni lehet, nincs helye a szeretet birodalmában.

A tanítványság jelöltje igyekszik magában kifejleszteni azt a fenséges, és nagyhatású erényt, amelyet a másokkal való türelmességnek, toleranciának hívnak. Elfogad minden embert, és a létezés minden formáját, úgy ahogy van, anélkül, hogy azt kívánná, bárcsak más lenne, az õ egyéni ízlése szerint. Megtanulja tisztelni a bölcsességet, amely meghatározta és irányítja a világrendet, és megtanulja, hogy nyitott szemmel és derûsen nézze, a még tökéletlen részeket, amint részéletük lassú kimunkálásán fáradoznak. A türelmesség gyakorlása nem az, amikor így vélekedik valaki: "Nekem úgyis igazam van, te csak menj az utadon, tudom, hogy nem értesz a dologhoz, és ugyan miért bajlódjak veled." Ez nem türelmesség, hanem megvetés. A valódi TÜRELMESSÉG elismeri, hogy mindenkinek joga van úgy gondolkozni, ahogyan az illetõ azt helyesnek véli. Senkinek sincs joga mást meggyõzõdésének kialakulásában megakadályozni. Tudjuk, hogy a minden emberben lakozó Szellem azon igyekszik, hogy kifejlessze mindenkiben azt, ami a magasztos céljai eléréséhez szükséges. Ne akarjunk diktálni, és bárkit befolyásolni olyan irányba, hogy kijelöljük az utat más ember számára. Az igazi türelmesség tehát mindig tiszteletben tartja az egyénnek azt a jogát, hogy sorsa felett rendelkezzen, és mindig kész segíteni, ha segítségét kérik, de soha nincs megsértve, ha visszautasítják azt.

Egy iszákos, aki alantasabb természetének uralma alatt a szenvedés ábécéjét tanulja, éppoly hasznos dolgot cselekszik a saját fejlõdési fokán, mint a szent a magáén, aki a földi iskolának éppen utolsó leckéjét fejezi be, és igazság szerint egyiktõl sem lehet többet követelni, mint amennyire képes. Az egyik még óvodás, és szemléltetõ leckét tanul, a másik immár készen áll arra, hogy elhagyja az egyetemet, és a diplomát akarja elnyerni. Mindketten koruknak és fejlõdési fokuknak megfelelõen helyesen cselekszenek, és mindegyik a saját helyén megérdemli a segítséget, és a rokonszenvet. Ez nem más, mint az okkultizmusban "TOLERANCIÁNAK" nevezett képesség leckéje.

Ki kell fejlesztenie a tanulónak a "kitartás" képességét is, amellyel derûsen visel el mindent, semmiért sem méltatlankodik, és határozottan, tétovázás nélkül tör célja felé. Ez az a nagy erény, amely bennünket tûrni képesít. Megóv a bátortalanságtól, a nehézségek láttára sem ijedünk meg tõlük, hanem megküzdünk velük. Nem riadunk vissza az akadályoktól, hanem elhaladunk fölöttük.

Elengedhetetlen a hit. Az a sok nehéz küzdelem, amelyek a karmikus kötelezettségek miatt lerovandók, fogják kifejleszteni a tanítványban önmagában, és a Mesterében való hitet, és a megingathatatlanul erõs és derûs önbizalmat. Megtanulja, hogy megbízzék Mesterének bölcsességében, szeretetében, erejében, és kezdi felismerni, a saját szívében lakozó istenséget, amely képes arra, hogy minden dolgot magának alárendeljen.

Amint a fenti mentális tulajdonságokat valamennyire már elsajátította a tanuló, úgy szüksége van még egy képességre, és ez nem más, mint az a mély és erõs vágy a felszabadulásra, ami a lelkének sóvárgása az istenséggel való egyesülés után. Ez az egyesülés utáni vágy, ami az emberi természetet teljesen átalakítja, végtelen szeretettel tölti el minden iránt, végül istenivé avat, és megismerteti velünk a tulajdonképpeni végcélt, amely felé haladnunk kell.