Copyright:  Kovács Éva Mária          















Szolgáltatások
 
"Csak egy tanácsot adhatok neked: Felemelkedünk, amikor térdet hajtunk, győzünk, amikor meghódolunk, nyerünk, amikor megadjuk magunkat."



1.
"A szerelem egy olyan meditatív állapot, ami elaltatja a logikát…(különben nem kockáztatnánk meg)"


Az embert már kisgyermek korban meglegyinti a szerelem szele, ezért is mondjuk, hogy nem lehet elég korán kezdeni.
Kinek ne lett volna már az oviban szerelme?
Az óvodai időszakot követi a kisiskolás majd a lázadó kamaszkor, s az érzések egyre erőreljesebbé válnak. Ahogy telnek az évek, és a gyermek felnőtté cseperedik, a szerelem-érzéshez kapcsolódni fog a szexuális vágy is.
"Szép dolog a szerelem" - tartja a mondás, de számtalan esetben mégis kín-szenvedésként éljük meg. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne lett volna legalább egyszer halálosan szerelmes, és nem tapasztalta meg - mégha egy kis időre is - a szerelem gyönyörűséges rózsaszín és sötét állapotát.
Hihetetlen, hogy ez az érzés mennyire meg tudja változtatni az emberi lényt. A szerelem vakká és süketté teszi a leghatározottabban gondolkodó, és a legkövetkezetesebb személyt is.
Számtalan szerelmi történetet volt szerencsém megismerni az elmúlt évek során, melyekből összességében azt a következtetést vonhatom le, hogy az esetek jelentős hányadában az édesnek vélt gyönyörűséges szerelem csalódással, keserűséggel és  fájdalommal ér véget.
Amikor rájön az ember, hogy a szerelme mégsem olyan tökéletes, és csodálatos, mint, ahogyan azt a "rózsaszín köd" káprázata alatt hitte, és újból képes "józanul" gondolkodni - ekkor bekövetkezik a szenvedés, melyet a kétség, a bizonytalanság, a tudatlanság és az őszintétlenség táplál.
Aztán ott van az úgynevezett "nem tudom befejezni a kapcsolatot, mert szeretem" szerelem, mely egyrészt érthetetlennek, másrészt pedig megmagyarázhatatlannak tűnik az ember számára. Elképesztő, hogy egy szerelmes ember mekkora alázatra képes a szeretett személy előtt. Minden emberi tartását, méltóságát hajlandó feladni az érzés miatt...
Hosszú ideje kutatom a válaszokat, amelyek segítenek megérteni e csodálatosan szép, ámde fájdalommal és szomorúsággal teli érzelmet.
Miért lesz szerelmes az ember?
Tudjuk, hogy a szerelem nem tart örökké, sőt azzal is tisztában vagyunk, hogy ez az érzelmi állapot nagyon szívszorító tud lenni. Akkor miért keresi mégis minden ember folyamatosan ezt az állapotot? Ennyire szeretünk szenvedni? Mit, vagy kit keresünk a szerelem felemelő érzése által?
Mint a gyertya lángja a napfényben, úgy oldódik fel a személyiség a szerelem mindent elsöprő erejében. Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben, életünk keserűsége is olyan lesz, akár a legédesebb és legfrissebb víz, ha egyszer feloldódik a szerelemben. A személyiség saját fontossága is csak szemvillanásnyi lesz, ha egyszer magával ragad a szerelem.
A szerelem nagy lehetőség számunkra. Általában a személyiségünk szilárd falai mögött élünk. Kedveljük ezt a biztonságot, mert kevésbé vagyunk sebezhetőek. Amikor viszont szerelmes lesz az ember, időlegesen leomlanak a falak. Védtelenné és sebezhetővé válunk - éppen, ahogy tartottunk tőle - de a mindent elborító szerelem ezt elragadtatott állapottá teszi, nem pedig - korábbi félelmeink szerint - fájdalmassá. Jó esetben szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy megosztjuk az ismeretlent a másik emberrel, és készek vagyunk együtt a bizonytalanság bölcsességébe lépni.
A másik emberhez ragaszkodó szeretet, valójában rólunk szól. Nem a szeretett lény valósága tartja fenn, hanem azok az elképzelések, melyeket mi magunk találunk ki, és amelyekbe egykor beleszerettünk. Mindig igyekszünk képzeteinknek, álmainknak, vágyainknak megfelelő embert találni a világban. Általában olyan társat keresünk, aki vagy visszatükrözi személyiségünket, vagy aki javítani tudja azt. Az egyik fajta szerelem a tükröt keresi, a másik a hiányzó részt.
Mindkét esetben azonos szükséglet van az érzelem mélyén: hiányosnak érezzük magunkat, és ezt a hiányt valaki más által akarjuk betölteni.
A szerelem egyik fő megnyilvánulása a birtoklás. Amikor azt hisszük, hogy birtoklunk valakit, tulajdonképpen csak elmenekülünk saját magunktól, kerüljük a saját letagadott félelmeinket, és gyengeségeinket. Ahelyett, hogy szembenéznénk magunkkal, a szerelem tükrébe nézünk - ami elég rendesen torzít - és a szerelmünk iránti érzelmeinket látjuk teljességnek. Ez nem bírálat és nem ítélkezés a részemről! Egyszerűen úgy vélem, hogy a szerelem valóban a teljesség keresésére és megtapasztalására szolgál, csak éppen ennek nem a képzelgés útján kellene történnie. A személyiség meghaladására, a szerelem tükre különlegesen nagyszerű lehetőség, azonban ne felejtsük el, hogy a szerelem a szeretet egyik megnyilvánulása, valamint a szeretet nem puszta érzelem, hanem Egyetemes Erő, s ezért az igazságot kell hordoznia.



 
12345