Copyright:  Kovács Éva Mária          















Szolgáltatások
 
"Csak egy tanácsot adhatok neked: Felemelkedünk, amikor térdet hajtunk, győzünk, amikor meghódolunk, nyerünk, amikor megadjuk magunkat."



1.
"A szerelem egy olyan meditatív állapot, ami elaltatja a logikát…(különben nem kockáztatnánk meg)"


Az embert már kisgyermek korban meglegyinti a szerelem szele, mert ez az egyik olyan dolog, amire az mondhatjuk, hogy nem lehet elég korán kezdeni. Kinek ne lett volna már óvodás korában szerelme az oviban, vagy a játszótéren? Aztán következik az iskolás időszak, valamint az iskolával együtt járó kamaszkor. Ahogy telnek az évek, és a gyermekből felnőtt válik, egyre erőteljesebb érzésként éli meg a szerelmet is. Időközben az érzelem társul a testi vágyakozással, és úgy tűnik, hogy egyre nehezebb és fájdalmasabb elviselni a szerelem érzését.
"Szép dolog a szerelem" - tartja a mondás, de számtalan esetben mégis kín-szenvedésként éljük át. Nem hiszem, hogy ne lenne ember, aki ne lett volna legalább egyszer halálosan szerelmes, és nem tapasztalta volna meg a szerelem gyönyörűséges rózsaszín, de ugyanakkor alkalmanként sötétnek tűnő világát. Hihetetlen, hogy ez az érzés mennyire meg tudja változtatni az emberi lényt. A szerelem vakká és süketté teheti a leghatározottabban gondolkodó, és a legkövetkezetesebb személyt is, akár úgyis fogalmazhatok, hogy elveszi az ember eszét.
Évek óta megfigyelem a környezetemben történő szerelmi történeteket, és rengeteg esettanulmányt írhatnék az eddig látottakból. Ha statisztikusként vizsgálnám a szerelmi történeteket (és még mindig a megfigyelt eseteket veszem számba), akkor azt a következtetést vonhatom le, hogy kb. 70-80 %-ban az édesnek vélt gyönyörűséges szerelem a legkeserűbb, a legfájdalmasabb érzelemmé tud válni.
Amikor rájön az ember, hogy a szerelme mégsem olyan tökéletes, és csodálatos lény, mint, ahogy ő a "rózsaszín ködben" hitte, és újból tud "józanul" gondolkozni - ekkor jön a szerelem végső "tőrdöfése" a szívbe, ugyanis sok esetben, az érzelmek miatt, rendkívül nehezen tud a személy kilépni egy szerelmi kapcsolatból. A nagy szerelmeket többek közt ez a "nem tudok megszabadulni, mert szeretem" érzet teszi nagyon fájdalmassá. Elképesztő, hogy egy szerelmes ember milyen alázatra képes a szeretett személy előtt. Minden emberi tartását, méltóságát képes feladni a szerelem érzése miatt.
Hosszú ideje kutatom a válaszokat, amelyek segítenek megérteni e csodálatosan szép, ámde fájdalommal és szomorúsággal teli érzelmet.
Miért lesz szerelmes az ember? Tudjuk, hogy a szerelem nem tart örökké, és ez az érzelmi állapot nagyon szívszorító tud lenni. Akkor miért keresi hát mégis, minden ember folyamatosan ezt az állapotot? Ennyire szeretünk szenvedni, és ennyire szeretjük kínozni magunkat? Mit, vagy kit keresünk a szerelem felemelő érzése által?
Mint a gyertya lángja a napfényben, úgy oldódik fel a személyiség a szerelem mindent elsöprő erejében. Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben, életünk keserűsége is olyan lesz, akár a legédesebb és legfrissebb víz, ha egyszer feloldódik a szerelemben. A személyiség saját fontossága is csak szemvillanásnyi lesz, ha egyszer magával ragad a szerelem.
A szerelem nagy lehetőség számunkra. Általában a személyiségünk szilárd falai mögött élünk. Kedveljük ezt a biztonságot, mert kevésbé vagyunk sebezhetőek. Amikor viszont szerelmes lesz az ember, időlegesen leomlanak a falak. Védtelenné és sebezhetővé válunk - éppen, ahogy tartottunk tőle - de a mindent elborító szerelem ezt elragadtatott állapottá teszi, nem pedig - korábbi félelmeink szerint - fájdalmassá. Jó esetben szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy megosztjuk az ismeretlent a másik emberrel, és készek vagyunk együtt a bizonytalanság bölcsességébe lépni.
A másik emberhez ragaszkodó szeretet, valójában rólunk szól. Nem a szeretett lény valósága tartja fenn, hanem azok az elképzelések, melyeket mi magunk találunk ki, és amelyekbe egykor beleszerettünk. Mindig igyekszünk képzeteinknek, álmainknak, vágyainknak megfelelő embert találni a világban. Általában olyan társat keresünk, aki vagy visszatükrözi személyiségünket, vagy aki javítani tudja azt. Az egyik fajta szerelem a tükröt keresi, a másik a hiányzó részt.
Mindkét esetben azonos szükséglet van az érzelem mélyén: hiányosnak érezzük magunkat, és ezt a hiányt valaki más által akarjuk betölteni. A szerelem egyik fő megnyilvánulása a birtoklás. Amikor azt hisszük, hogy birtoklunk valakit, tulajdonképpen csak elmenekülünk saját magunktól, kerüljük a saját letagadott félelmeinket, és gyengeségeinket. Ahelyett, hogy szembenéznénk magunkkal, a szerelem tükrébe nézünk - ami elég rendesen torzít - és a szerelmünk iránti érzelmeinket látjuk teljességnek. Ez nem bírálat és nem ítélkezés a részemről! Egyszerűen úgy vélem, hogy a szerelem valóban a teljesség keresésére és megtapasztalására szolgál, csak éppen ennek nem a képzelgés útján kellene történnie. A személyiség meghaladására, a szerelem tükre különlegesen nagyszerű lehetőség, azonban ne felejtsük el, hogy a szerelem a szeretet egyik megnyilvánulása, valamint a szeretet nem puszta érzelem, hanem Egyetemes Erő, és ezért igazságot kell hordoznia.



 
12345